Lukács-passió - Kiss Eszter Veronika kritikája

Dátum: 
2008-04-01
"Bach után passiót írni olyan, mint Beethoven után szimfóniát. Nagy kihívás. Ráadásul nem mindennapi, hogy valaki ilyen fiatalon fogjon hozzá, mint Gyöngyösi Levente. De okozott ő már meglepetést A gólyakalifával, és bizonyította számtalanszor, hogy igenis van a mai magyar zeneszerzésnek olyan útja, amely szélesebb közönség számára is vonzó lehet. 
Amikor a Lukács-passiót hallgattam, óhatatlanul Mel Gibson filmje járt az eszemben és az, hogy Gyöngyösi Leventének filmzenéket is kéne írnia, annyira jól illusztrál. Ez a passió ugyanis rendkívül képszerű, dramaturgiailag erősen közelít az operához, különösen azáltal, hogy itt a bibliai szereplők is kapnak személyes érzéseket kifejező áriákat. A kontratenor Heródes könnyűzenei elemeket használ, amelyek többször visszatérnek a felszínesség jeleként. Pilátus is rendkívül kifejező dallamokat kap, Jézus áriái megrázók, Péter pedig olyan áriával omlik össze, amelynek minden egyes hangjába mintha az egész élet csalódása, lelkiismeret-furdalása és kétségbeesése sűrűsödne. Olyannyira hús-vér emberek jelennek meg, valódi érzésekkel, hogy nem nehéz velük azonosulni. Jézus szenvedéstörténete valósággá válik, és úgy pereg le előttünk, mint a filmkockák.
Gyöngyösi Levente Bach passióit alaposan ismeri, orgonistaként játszotta is őket, ahogy a saját darabjában is az orgona mellé ült. Talán ez is az oka, hogy a mű alapja a barokk hagyomány, amelyet tovább erősítenek a régizene-előadói praxisából szerzett tapasztalatok. (Vashegyi György vezényelt, az ő személye szintén jelzésértékű e téren.)
Persze nemcsak a barokk és a bachi hagyomány tűnik fel. Rendkívül tudatos utalásokkal megjelenik a zenetörténet több korszaka, a XIX. század végi francia stílustól kezdve a már említett könnyűzenei elemekig. Ez teszi modernné a zenei szövetet, amelynek hangzása a látszólagos stílusbeli eklektika ellenére is teljesen egységes és eredeti. A szövegválasztás is átgondolt, a latin nyelvű passiószöveget a biblia más részeiről vett részekkel egészíti ki, hasonló dramaturgiai funkciókat lát el ez, mint a zenei idézetek. A hangszerelés sokszínű, és a dallamformálás mellett ez az egyik olyan eszköz Gyöngyösi kezében, amely miatt képszerűvé válik az előadás: hangutánzásban és hangulatfestésben hihetetlenül kreatív. Bár a mű kétórás, nem érezzük hosszúnak, a szerző ugyanis jól bánik az arányokkal, a sötét és nehéz részeket könnyedebb vagy éppen megrázóan szép áriákkal váltogatja, és időnként némi irónia is felsejlik Heródes és Pilátus ábrázolásánál.
Persze nemcsak a darab igényes és alaposan átgondolt, hanem az előadás is, amelynek szólistái (Kálmán László, Kovács István, Kovács Ágnes, Bárány Péter, Szigetvári Dávid, Czimár Dávid) különleges élményt nyújtottak a Purcell Kórussal és az Erdődy Kamarazenekarral. Vashegyi Györgynek köszönhetően letisztult hangzású és kiegyensúlyozott produkció volt.
Gyöngyösi Leventének eddig is ígéretes jövőt jósolhattunk, a Lukács-passióval azonban bizonyosan kitörölhetetlenné tette magát a magyar zenetörténetből."